Karen futólépésben igyekezett fel az ajtóhoz. Nagy levegőt vett. Kifújta. Húzta az időt. Kinézett a titkos lyukon, hogy lássa ki csöngetett. Nem ismerte a fiút. Lassan, óvatosan ajtót nyitott.
-Jó napot.
-Khm. Jóó. Napot. -préselte ki magából a nő.
-Elnézést, maga Karen Mud?
-Kihez van szerencsém? -tette fel a következő kérdést, amit a fiú igenlő válasznak nyilvánított.
-Jeremy Gilbert vagyok. Nem látta a barátnőmet? Chloet?
-Chloe? -szemei szörnyen kidülledtek meglepetésében.
-Igen.
-A barátnőd?
-Látta? Aggódom érte. -Karen érezte Jeremy hangjából, hogy az igazat mond.
-Honnan tudod?
-Itt van? Mit tett vele?
-Itt.
-Hol? -ebben a pillanatban Karen elérte amit akart. A mindenre elszánt, megtört pillantás. Nem a lány szeméből, de a fiúéból még intenzívebben jött, mint amit Chloe valaha is produkálhatott volna. Nem a saját maga bőrét akarta menteni, hanem a másikét. Féltette. Szerette.
-Várj itt. Ne legyen itt senki más amikor ideérek vele.
-Rendben. -Karennek már elképzelése sem volt arról, hogy mit tesz. Cselekedett, mert így érezte helyesnek. Kinyitotta az ajtót. Leszedte Chloe köteleit. Azt hitte, hogy az megpróbál elszökni, de nem tette. Ült továbbra is ugyanabban a testtartásban, mint azelőtt. Nem mert hozzáérni, de nem tehetett mást. Először megfogta a karját és felhúzta. Chloenak remegtek a lábai a gyengeségtől, de ebben a pillanatban megtagadta a segítséget. Rácsapott a nő kezére, bár az inkább csak kedves simításnak tűnhetett kívülről, Karen megértette a figyelmeztetést ami benne rejlett. Megvárta amíg a lány nehézkesen végiglépked a lépcsőkön, majd utánament. Látta Jeremy reakcióját, amikor az megpillantotta a lányt. Úgy látszott, mintha Chloe már csak a jelenlététől új erőre kapott volna, de Karen tudta, hogy az egész csak színjáték. Nem akarta, hogy ilyen állapotban lássa őt Jeremy... A nő már-már azt várta, hogy mikor esik össze a lány. Végül, nehezen, elért a küszöbhöz, ahol visszafordult. Nem mondott semmit. Arckifejezése nem változott, Karen mégis úgy érezte magát, mint a legyőzött vad. Chloe visszafordult, és kilépett a házból, egyenesen a fiú karjaiba. Az felkapta, és elrohant amilyen gyorsan csak tudott. Karen nem értette a tettét. Hogy engedhette el? Teljesen megtört. A fiú is vámpír volt. Ez most már biztos. Végezhetett volna egyszerre kettővel. Már nem számít... Le kell, hogy mondja a találkozót. Már semmi értelme elmenni a Salvatore házba. Be kéne csukni az ajtót. Szörnyű hideg úszik be kintről. Lassan sötétedik. Kábultan csoszogott el a bejáratig. Kidugta a fejét, és elnézett a páros után. Épp ekkor ért egy sötét árny a háza elé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Örülök, hogy Chloe túlélte, de Karen reakciója hm... érdekes. Nagyon várom már a következőt 
Mármint az fura, hogy csak úgy elengedte? Nos, az nekem is furcsa. X D De így jön ki jól... Vagyis, a történet szempontjából. :P