Karen nem tudta, hogy mit csináljon. Egyszerűen képtelen volt végezni Chloeval. Keserű érzéseket keltett fel benne. Megölte a férjét. Nem akarta tudni, hogy az még mennyi mindent hallgatott el előle. Tönkretette az életét. Most pedig végre itt van a gyilkos a karmai között, és ő, a rettenthetetlen, aki hogy bosszúját véghezvigye már féltucat vámpírral végzett, nem bírt ezzel az eggyel. Nem kerekedhetnek felül rajta az érzései. A lánynak meg kell halnia, és ezt ő is tudta. Ha nem ő teszi, akkor más fogja. Talán nem most, lehet hogy évek múlva. Esetleg évszázadok elteltével, de végezni fognak vele. Épp neki kellene megtennie ezt a lépést? Eddig elfojtotta az érzést, de újra előtört benne a szenvedés végignézésének vágya. Sohasem tudhatja már meg, hogy Chloe az igazat mondta-e neki. Valószínűleg hazudott, hogy mentse a bőrét. Miért is ne tenné? Csak egy a rengeteg manipuláló fenevad közül. Mégsem ő teszi majd meg a lépést. Mennyivel szebb lenne, mennyivel fájdalmasabb, ha pont a szerelme vetne véget az életének? Megoszthatja a seriffel a lány itkát, és javasolhatná, hogy Damon legyen a hóhér. Azután a lépés után már nincs visszaút. Chloe ha kiszabadul akkor sem élhet itt tovább, márpedig a szökésre nem lesz esélye. A férfi pedig biztos nem szeretné felfedni magát. Karen hitt abban, hogy Damon számára a lány nem volt több egy eldobott játékszernél. Ismerte a férfit. Őt is elbűvölte annak a megjelenése. Titokban tartotta, de el sohasem felejtette. Gyűlölte teljes szívéből, de ebben az érzésben benne volt a keserűség is. Damon mintha sohasem látta volna őt meg. Eleinte úriembernek vélte, hisz tudta, hogy a férfi tud a házasságáról. Később viszont észrevette, hogy több helyi lány is eltűnik a házában egy-két napra. Gyanús volt neki, de nem szólt senkinek. Szörnyen féltékeny volt. Damon teljesen behálózta. Egy valamire viszont abszolút nem számított. Az a tényező pedig Chloe volt. Nem értette, hogy nem vette észre senki, hogy a lány egyetlen szabad percét sem tölti otthon. Iskola után rögtön rohant Salvatore háza felé, és csak reggel hagyta el az épületet. Csak nagyon ritkán, mutatóba ment vissza, rövid időre a nevelő szüleihez. Azok egy szóval sem említették a kimaradásait. Eleinte sajnálta a lányt. Láthatóan egyáltalán nem foglalkoztak vele. Később viszont már ette az irigység, hiszen Chloe folyamatos vendég volt a férfinál. Láthatóan több volt ő mint a többiek. Valamiért különb lett volna? Vagy csak segített volna a férfi az elveszett lányon? Sosem tudta meg. Viszon sosem bocsát meg magának azért a napért. Kiderítette, hogy Damon vámpír. Ő volt az aki elsőnek rájött erre. Szörnyen megijedt a felismerés után. Mit tehet az embeekkel? Hogy húzta ki olyan sokáig Chloe mellette? Mit tett volna vele, ha mégis megtörtént volna... Meg akarta menteni őket. Élete egyik legnehezebb döntése volt, de elárulta a titkot a férjének. Az gondolkodás nélkül elfogta a vámpírt. Kínozta. Hallotta a szenvedését, pedig igyekezett a lehető legtávolabbi sarkába menni a háznak. A férje nem engedte őt a szörnyeteg közelébe. Az igazság az volt, hogy nem is mert volna a szemébe nézni. Mindezek után is szerette még. Ő tehetett a fájdalmairól. Elhagyta a házat, és másnap reggelig nem is jött vissza. Addigra összeszedte a bátorságát, és lement a pincébe. Üresen találta, amire egy pillanatra megállt a szívverése. Végeztek volna vele? Rögtön a férjéhez rohant, és kérdőre vonta. Will határozottan állította, hogy a vámpír még él. Erre elárulta, hogy meglátogatta a helyiséeget, de nem látta azt sehol. Újra elárulta. Csak később jött rá. Fogalma sem volt, hogy hogyan juthatott ki Damon. Nem is számított. Addigra teljesen összeomlott a hite magában, és ezzel a pillanattal mindent és mindenkit meggyűlölt. A listájának élén pedig természetesen Damon állt. A halálát kívánta. Nem tudta megmagyarázni a hirtelen váltást, de ettől kezdve gyűlölte a vámpírokat.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
A mindenki az Chloe és Karen lenne? :P Örülnél, ha úgy fejezném be a sztorit, hogy "és akkor jött Enci és ellopta Damon szívét, aminek hatására mind Chloet mind Karent megette a féltékenység..."