Ezek után nem sokat beszéltek. Nem amolyan kényszerszünet volt ez a beszélgetésben, hiszen rengeteg mondanivalójuk lett volna egymásnak, csak nem szerették volna megzavarni ezt a meghittséget. Ki tudja, meddig marad ez meg nekik? A válasz másnap reggel érkezett meg. Chloe első gondolata az volt, hogy mit gondolhat róla Jeremy. Szokásává vált az elmúlt napokban, hogy a fiúval kelt, de senkinek sem vallotta volna be. Jeremynek pedig végképp. De ebben a reggelben volt valami más. Volt egy gyönyörű álma Damonról. Minden vágya az volt, hogy a férfi hasonlóképp reagáljon rá majd a valóságban is. Sokáig nem nyitotta ki a szemét, hogy az álom egészét megőrizze magának. De így, félálomban is érezte hogy nem jó helyen fekszik. Nem az ágyán kéne lennie? Szépen lassan rájött, hogy azt tegnap tönkretette. Biztos a kanapén fekszik. Mégis, volt benne valami furcsa. Felhúzta az egyik szemhéját, hogy feltérképezze a helyzetet. A feje valakinek az ölében volt. Ezt látva annyira hirtelen ült fel, ha még mindig ember, biztosan alaposan elszédült volna.
-Jó reggelt. -hallotta Damon hangját. Mégsem álom volt. Minden porcikája remegett a gondolattól.
-Neked is. -válaszolta rekedten. Még mindig alig tudta elhinni, hogy a férfi ott van a lakásában. A kanapéján. Közelebb húzódott hozzá. Már-már összeért az orruk, amikor mindketten megálltak. A viszontlátás öröme tegnap mindent elsöpört, de másnap már nem hatott ennyire.
-Jeremy? -kérdezte Damon.
-Elena? -válaszolt a kérdésre kérdéssel Chloe.
Hosszú ideig maradtak így, pár centiméterre egymástól, egymás szemébe bámulva. Chloe felemelte a kezét, és a mutatóujját többször végighúzta a férfi ajkán, ami ennek hatására elnyílt.
-Tudod, ez nekem nagyon furcsa. -szólalt meg végül Damon.
-Mondhatnám, hogy én már hozzászoktam, de nem lenne igaz. Régen a többiek jöttek mentek. Senki nem maradt veled két napnál hosszabb ideig. Észrevették volna, igaz? Sokáig gondolkoztam azon, hogy én csak azért lehettem ott több ideig, mert senkinek nem hiányoztam? Persze örülnöm kellett volna a többieknek. Eléggé vérszomjas voltál akkoriban, ami ha egyedül vagyok, nem biztos, hogy jót tett volna nekem. De mégsem tudtam örülni neki. De ez most más. Őt szereted. -mondta féltékenyen, de már-már beletörődve.
-Téged is szeretlek. -mondta. Bár azzal csöppet sem javított Chloe kedélyállapotán, hogy bevallotta, szereti Elenát, de ez volt az első alkalom, amikor kimondta ezt a szót. Neki. Csakis neki. Nem tudta hogyan, de ez mégis örömmel töltötte el, bár így csak nehezebb lesz az elválás. Ha az nem ismerte volna meg, ha nem érezne iránta semmit, az is fájna, de sokkal könnyebben el tudna szakadni a várostól. Ráadásul ott van Jeremy is. Még egy kötelék ide, ahova sohasem kellett volna eljönnie.
-El kell mennem. -mondta ki végül hangosan.
Tudom. -mondta Damon beletörődve a igazságba. Chloe tíz percig gyűjtött erőt a következő mondathoz.
-Kérlek hagyj magamra.
A férfi megcsókolta a homlokát, és kilépett az ajtón. Chloe szeméből egy könnycsepp buggyant ki.