Chloe nem ment utána, csak állt ott, megtörten. Nem tudta, hogy órákat vagy csak perceket töltött el így, de végül megmozdult. Nem feledkezett meg az erdőben hagyott tetemről. El kell rejtenie a kíváncsi szemek elől. Nagyjából emlékezett arra, hogy hol hagyta, és most csak reménykedhetett abban, hogy a sötétben nem téveszti el az irányt. Elindult. Belevetette magát a sűrűbe. Idővel megtalálta a tisztást, de a testet sehol sem látta. Alaposan körülnézett, és amikor megtalálta azt a helyet, ahol volt, ahol lennie kellene a nőnek, ott csak a hűlt helyét találta. Kicsit kotort az avaron, és megtalálta a nyomait. Valaki elvitte volna? Nyakán felállt a szőr ettől a morbid gondolattól. De ha nem ez történt, akkor vajon hol lehet? Egy ideig kereste, de végül elhatározta, hogy majd csak nappal folytatja tovább. Bár semmi kedve sem volt hozzá, de elindult hazafelé. Az ajtaját résre nyitva találta, pedig tisztán emlékezett, hogy bezárta. Benyitott.
-Nem sietted el. Szabad így megvárakoztatni a vendégeket? Szerintem hiába nincs a hűtőben egy csepp vér sem, az asztalon található pohárból elég egyértelmű volt, hogy ki lakik itt. Gyorsan el is tüntettem, hogy ne legyen zavaró... Ha az nem lett volna, és nem léptem volna be egyszerűen, a hűtő biztosan megtéveszt. Talán vadászgatsz errefelé, hogy nincs szükséged tartalékra? Tudod, meglepett, hogy egyáltalán nincs fa bútorod... Szerencsére hoztam magammal eszközt.
Chloe lába a földbe gyökerezett. Lassan becsukta az ajtót, és kulcsra zárta. Bár a betolakodót nem látta, hiszen az épp a konyhában tartózkodott, megismerte a hangját. Hirtelen megszorították a nyakát és egy fakaró nyomódott a mellkasának.
-Most megint megölsz, Damon? -kérdezte hevesen. Nem érzett félelmet.
-Chloe? -a szorítás enyhült. A férfi nem hitt a szemeinek. A lány finoman lefejtette a kezeket a nyakáról, és a vámpír felé hajolt. Nem foglalkozott a karóval, ami pár csepp vért ki is serkentett a mellkasából. Damon eldobta azt, és odahajolt Chloehoz. Ajkuk összeért, majd szinte összeforrt. Kicsit később Damon gyendéden eltolta magától Chloet, de nem engedte el. Mintha úgy érezte volna, ha nem fogja elég szorosan akkor az újra eltűnik. Leültek a kanapéra.
-Hogyan élted túl azt a napot? -kérdezte fájdalmas arccal.
-Nem éltem túl. Meghaltam aznap. Visszajöttem az életbe, a kő segítségével. Felhúzta a pólóját, és az átlőtt köldökére mutatott. A férfi arcán megértés tükröződött.
-Tudtam, hogy semmiképp sem éled túl. Nem volt még egy gyűrűm, ha átváltoztatlak ugyanúgy meghalsz, mintha otthagylak, és az emberek találnak rád. Úgy gondoltam, hogy ez a leggyorsabb és fájdalommentesebb számodra. -magyarázkodott.
-Az tényleg az volt. -mondta keserűen a lány, miközben visszagondolt vámpírrá válására. Lassú és szörnyű volt. A férfi kérdőn nézett rá, de ő megrázta a fejét. Már nem számít.
-Miért jöttél Mysic Falls-ba?
-Erre tényleg válaszolnom kell? - Damon erre elmosolyodott.
-Miért védted meg Elenát? Te ölted meg Isobelt, ugye?
-Megtámadták. Így éreztem helyesnek. Isobel? Nem tudtam a nevét. Te tünetted el?
-Tíz éve a világra szabadítottál egy vámpírt, most pedig megöltél egyet, mert így érezted helyesnek?!
-Változunk. Talán most már nem szabadítanék a világra egy vérre szomjazó gyilkológépet. -mondta, de a hangjában érződött, hogy blöfföl.
-Egyébként ki az az Isobel? Ismerted?
-Elena vér szerinti anyja. -mondta Damon könnyedén. Chloe először azt hitte, hogy viccel, de mivel a pimasz mosoly elmaradt rájött, hogy ez az igazság. Elborzadt.
-Tudod, először azt hittem, hogy Katherine van itt. Amikor először megláttam. Pontosan olyan, mint ő azon a képen. -mondta fájdalommal a hangjában.
-De azután láttam Stefannal. Hallottam ahogy szólították.
-Igen, eléggé hasonlítanak. Kívül. -Chloe nem akart többet tudni. Úgy érezte ez is túl sok neki. Az ahogy Damon beszélt Elenáról... Nos ez nem az az emlék volt amit örökké meg szeretett volna tartani.