Már három hét is eltelt az iskolából. Jeremy és Chloe majdnem minden idejüket együtt töltötték az osztályteremben. Már Stefan sem aggódott annyira. Ekkor kísérte Jeremy először haza a lányt. Arrafelé észre sem vették, de egymás kezét szorongatták. Mikor elértek a kisváros szélén álló házhoz, megálltak a csukott jtó előtt.
-Gyönyörű a ház. -Szólalt meg Jeremy, hogy ezzel is húzza az időt. Ha a lány nem invitálja be, ő nem mehet...
-Még most sem tudom elhinni, hogy egyedül élsz. -Tette hozzá.
-Már elmúltam tizennyolc. -Csúszott ki a lány száján.
-Később kezdtem a sulit. -Próbálta menteni a menthetőt.
-Nem is tudtam. -Mosolyodott el Jeremy.
-Zavar? Mármint, hogy idősebb vagyok? -Kérdezte félénken Chloe, miözben azon gondolkodott, hogy őt miért kéne zavarnia, ha a fiút zavarja a tény.
-Egyáltalán nem. -Volt a válasz.
-Igazából valahogy mindig az idősebbeket szúrom ki magamnak. -Mondta egy kacsintás kíséretében.
Akkor történt az, amire egyikük sem számított. A fiú egyre közelített a lány felé, míg már csak pár centiméter választotta el őket egymástól. Majd finoman megérintette ajkaival a lány száját. Egy apró puszit nyomott rá, majd visszalépett egyet, de csak addig, hogy még át tudja karolni annak a csípőjét. Chloenak fogalma sem volt, hogy hogyan is érez a fiú iránt. Biztos volt benne, hogy ami köztük van, az nem csak barátság, de szerelme a rég nem látott férfi iránt egy cseppet sem halványult. Remegő kézzel kereste ki táskájából a kulcsot, és csak többszöri próbálkozásra talált bele a zárba. Belépett. A fiú kint maradt. Nem szerette volna otthagyni. Meg akart bizonyosodni abban a hitében, ami már az első találkozásukkor rajzolódott ki benne. Majdnem megkérdezte, hogy: Nem vagy szomjas? De időben rájött a kérdés helytelenségére.
-Kérsz valamit inni?
Látszott a fiú arcán, hogy nagyon szívesen elfogadta volna, de a küszöb, az az apró vonal, ami egy embert sosem akadályozna meg abban hogy belépjen őt igen.
-Haza. Kell. Mennem. -Úgy ejtette ki a szavakat, mintha mind egy-egy külön mondat lett volna.
Chloe ekkor már tudta az igazat.
-Egy percre nem jönnél azért be?
A fiú arcán megjelent az örömmel kevert fájdalom. Most már bármikor bemehet. Semmi sem fogja őt vissza. Belépett. Elhatározta, hogy megteszi, amit már régóta terzvezett. Röviden kutatott a zsebében, majd egy karkötőt húzott ki belőle.
-Ezt neked hoztam. -Szólalt meg szégyenlősen.
Chloe odanézett, és rögtön érezte a verbéna illatát. Nem tudta mit mondjon. A fiú meg szerette volna védeni saját befolyásától? Létezik ilyen? Gondolkozás nélkül nyújtotta ki a karját, hogy Jeremy rá tudja tenni az ajándékot.
-Nagyon köszönöm. -Mondta megilletődötten.
Elindultak a konyha felé, ahol Jeremy kinyitotta a hűtőt...