Damon tudta, hogy menekülnie kell. Az emberek rájöttek, hogy mi is ő, és felkészülve jöttek a kúria felé. Már közel jártak. Hallotta őket. Sosem volt még arra példa, hogy ne tudta volna észrevétlenül elhagyni a várost. De ez az alkalom más volt. A gyűrűjét elvették, így fényes nappal nem mehetett el. Gondolatait a földszinten őt hívogató lányok ordibálása terelte el. Miért is ne szórakozhatna még egyszer utoljára? Lement, és végignézett rajtuk. Az egyetlen dolog amit érzett, az undor volt. Teljes mértékben ki voltak neki szolgáltatva. Még félni sem tudtak, mert ezt parancsolta. Mégis, az egyik más volt. Próbálta leplezni, Damon pedig próbálta nem észrevenni. Amikor megharapta, a lány nagyon nehezen állta meg, hogy ne ordítson fájdalmában. Látszott rajta, hogy egyszerre örült, hogy őt választotta elsőként a férfi, de ugyanakkor el is lökte volna magától. Mintha érezte volna a fájdalmat. De hiszen ez lehetetlen, gondolta Damon.
-Várj. Szólalt meg a lány, mintha kitalálta volna a vámpír gyilkos szándékát.
-Ha túl szeretnéd élni a mai napot, akkor egyszer az életben akár figyelhetnél is az egyik áldozatodra. - mondta szarkasztikusan. A következő pillanatban már vasmarkok fogták közre a nyakát. Nem félt. Tudta, hogy ezzel a mondattal eléggé felkeltette Damon figyelmét ahhoz, hogy az életben tartsa. Legalábbis addig, amíg el nem mondja neki a szabadulás titkát... Levegőt csak akadozva kapott, de elhatározta, hogy addig nem adja ki az információt, amíg a férfi el nem engedi. Nem kellett sokat várnia, amíg Damon rájött erre. Vonakodva, de elengedte.
-  Hogyan? -követelte.
- Először engedd el őket. - válaszolt a lány.
- Szóval feltételeid is vannak? -volt a válasz.- Mondd el, hogyan menekülhetek el. - Hipnotizálta a lányt.
- Amint elmentek. - Damon nem akart hinni a füleinek. De mivel tudni szerette volna, hogy mi lehet a megoldás erre a helyzetre, kidobta a másik kettőt az ajtón.
-Nagyon remélem, hogy nem vertél át, mert nem vagyok épp jó hangulatban. Tehát. Tudod hogyan menekülhetnék el, vagy sem?
-A gyűrűddel. - A lány látta, hogy majd' szétrobban Damon ettől a választól. Tudta jól, hogy ez lesz a reakció, de a tenyerében már ott lapult az a pici fényes tárgy, amit most a férfi vicsoró arca elé tartott.
-Honnan? Hogyan? Mikor? Mondta elképedt arccal. Hiszen elvette. Nem juthattál oda. Gondosan őrizte. HOGYAN?
- Nem érdekes. Vedd fel. Menj. Siess.
Volt is miért, az emberek már dörömböltek az ajtón. Nem volt vesztegetni való idő.
-Köszönöm. És bocsáss meg.
Ezzel odahajolt a lány nyakához, és belemélyesztette a fogait. Gyorsan végzett vele. Az élettelen testet gyorsan, és gyengéden tette le a kanapéra, majd távozott a városból.