Jeremy és Damon megegyezett abban, hogy külön-külön próbálnak Karen nyomára bukkanni, és ha szerencsével járnak, akkor szólnak a másiknak. A fiú előnyben volt. Emlékezett még arra az éjszakára amikor az ájult lányt vitte haza az országútról. Fogalma sem volt hogy miért, de olyan érzése támadt, hogy arra kell elindulnia. Végigsuhant az úton, egyenesen a legközelebbi város felé. Nem gondolta végig tettét, ösztönösen cselekedett. Mikor beért a főútra, megtorpant. Hogyan tovább? Nem töltött sok időt ezzel, az első járókelőtől megérdeklődte, hogy tudja-e merre lakik Karen Mud. Igaz, nem járt szerencsével, de amikor a tizdeik embertől tudakolta a nő hollétét, egy idős férfi is meghallotta a kérdését. Érdeklődve, sőt talán meglepve nézett a fiúra. Megkérdezte, hogy miért keresi a nőt. Jeremy próbált a körülményekhez képest a legőszintébben válaszolni, amiből végül is egy kiváló történet lett a nagyanyjáról, aki régen együtt síelt Karennal, és most tudta meg, hogy a környéken lakik, ezért szeretné meglátogatni. Próbálta nem nagyon kiszínezni a sztorit, hogy hihető legyen. A férfi láthatólag nem hitt neki, de elmagyarázta az utat a nő házáig. Jeremy megköszönte a segítséget, és amíg látótávolságon kívül nem ért, próbált emberi gyorsasággal haladni. Karen utcája magányos volt. A fiú ennek különösen örült. Becsöngetett. Izgalmában tördelte a kezeit, majd gyors üzenetben közölte Damonnal a pontos címet.
Ezalatt Karen telefonált a seriffnek. Legalább tizenötször csörgetett rá, miután rászánta magát, hogy beleszóljon. A vonal túloldalán Caroline anyja már meglehetősen idegesen köszönt, de hozzáállása rögtön megváltozott, amikor megtudta, hogy ki van a túloldalon.
-Megbeszéltem a maga által említett fiatalemberrel, hogy a Salvatore kúriában találkozunk mindannyian ma, méghozzá lehetőleg egy fél órán belül. Tudom, hogy kicsit későn szólok, de nem vagyok a szervezés legnagyobb mestere... -mondta, miközben pont az ellenkezőjét gondolta magáról. Damont meglepik, így hirtelen nem tud majd mit kezdeni a szituációval. Meg kell ölje Chloet. Egyszerűen nem tehet mást. Ördögi tervének első lépése teljesítve.
-Már most? Persze, megoldható. Azonnal indulok oda.
-Rendben. Köszönöm. Lenne egy apró meglepetésem is. Elkaptam egy... Tudja. Telefonban nem szeretném kimondani. Mostanában már a beszélgetéseket is lehallgatják. Az úr még nem tud róla, és nem is szeretném elárulni neki addig, amíg oda nem vittem. Esetleg végezhetne vele. Hallottam magától, hogy mekkora hős. Mennyit tett a városért. Ez a... Lány is onnan való. A részleteket elmondom ha odaértünk.
-Rendben. -mondta meglapetésében a seriff, ezzel pedig kattant is a vonal másik végén a telefon. Karen lecsapta a készüléket. Megtette. Nem volt biztos magában. Lement Chloehoz. Fel kéne cipelje. Kinyitotta a lány börtönének ajtaját. Egyetlen megtört pillantással szabadon engedte volna. Végignézett rajta. Teste meggyötört volt, de a szemei lángoltak. Nem hagyta, hogy a nő győzzön. Ezzel a szempárral győzte meg Karent arról, hogy bárhogy is végződik ez a játszma, sosem mondhatja el magáról, hogy nyert. Sosem érthette meg ezt a tudatosságot, ezt a végső elszánást. Tudta, hogy a lány hallotta minden szavát. Ismerte a tervét, de nem hőkölt meg. Nem könyörgött. Egyáltalán nem foglalkozott vele. Talán beletörődött volna a sorsába? Úgy lenne a legjobb számára. Semmi szenvedés. Persze tisztában volt azzal, hogy ez nem igaz. Szerette volna, ha fáj neki. Legszívesebben kitépte volna a szívét a mellkasából, de nem mert a közelébe menni. Látszólag ki volt neki szolgáltatva, de mindekettő nő biztos volt abban, hogy bár ki nem lett mondva, Karen volt az, aki ki volt szolgáltatva a másiknak. Minden látszat ellenére. A kötelek, a gyengeség mind csak álca voltak. Ha Chloe rászánta volna magát arra, hogy megadja magát, akkor fordult volna a kocka, bár szabad lehetne. Sokan lennének olyanok, akiknek ez megérné, de ő nem tartozott közéjük. Túl büszke volt ehhez. Ebben a pillanatban hallották meg mindketten a csöngőt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
....
Fent van. (: <3